Díjkiosztó, III. Kincsvadászat – Tízezer lépés Pócsmegyer-Surányban, 2023. március 11.

Eseménynaptár megtekintése
A Köszi, önkéntes! Egyesület idén harmadszor szervezett tavaszváró kincsvadászatot. Két éve a pandémia miatti bezártság oldására szerveztük ezt a programot, és rögtön megszerették a szigetlakók. A pandémiás bezártságon szerencsére túlvagyunk, de a kincsvadászattal hagyományt teremtettünk.
Köszönjük, hogy idén is velünk tartottatok a felfedezésben! Mozgalmas hetek vannak mögöttünk, ismét besétáltuk a települést és a séták során sok fontos dolgot tanultunk meg, pl. hogy mi a különbség a napelem és a napkollektor között, hogy hogyan nevezték régen a Szentendrei-szigetet vagy hogy mikor épült a pócsmegyeri református templom.
A helyismereti sétákon hétről-hétre sokan vettek részt, és nagyon örülünk, hogy Szigetmonostorról is több család tartott velünk! Mire befejeződött a kincsvadászat, már majdnem megérkezett a tavasz is! (A díjkiosztó szélviharban zajlott, de a kemény kincsvadászoknak ez nem szegte kedvét:)
Köszönet a kérdések összeállításában nyújtott segítségért Balogh Katalinnak.
Köszönjük a segítők, a kincsesládák őreinek munkáját: Perjési Zoltán, Urhegyi Szilvia, Schandl Eszter, Farkas Levente, Farkas Panka, Farkas Lóci és Farkas Gellért.
A program a TESCO "Ön választ, mi segítünk" pályázatának segítségével valósult meg, a könyvajándékokat is ebből finanszíroztuk.
Köszönjük, hogy részt vettetek a játékunkon és a kincsvadász oklevelek és ajándékok átadóján!
A játék során készült szelfiket a játékosok küldték be, a díjkiosztón Mwajas Kriszta és Perjési Zoltán fotózott.