Mi nem azt kérdezzük, hogy hova szavazol, hanem hogy jössz-e padot festeni!
A pócsmegyer-surányi Köszi, önkéntes! Egyesületben sokfélék vagyunk, mégsem azt kérdezzük egymástól, hogy te hová szavazol, hanem inkább azt, hogy tudsz-e jönni padot festeni? Minden programunk esetében arra törekszünk, hogy minél szélesebb körben szólítsuk meg a helyben lakó embereket, így egy idő után kisebb a jelentősége, hogy ki az őslakos és ki az újabban betelepülő, ha közösek a célok. Meggyőződésünk, hogy a közösségi programok hozzásegítik a résztvevőket a közös ügyeinkben való részvételhez, és a személyes kapcsolatok erősítése elősegíti a résztvevők összefogásra való hajlandóságát. És mindeközben építjük, szépítjük, gondozzuk településünket és programot szervezünk a helyieknek. Ha te is tenni szeretnél a településért és egy jó csapatban szeretnél tevékenykedni, csatlakozz a programjainkhoz!
Ma leszereltük és elszállítottuk a Napsugár térről a körpadot.
10 millió fa projekt
1699
fát ültettünk
Legyen minél több fánk!
2019-ben a Köszi, önkéntes! Egyesület csatlakozott a 10 MILLIÓ FÁT MAGYARORSZÁGRA elnevezésű kezdeményezéshez. Pócsmegyer-Surány lakosságának megfelelő számú 2600 db fa ültetését vállaltuk az ezt követő években, tavaszi és őszi szezonra ütemezve.
Eljutottunk oda, hogy a faültetés lassacskán megkapja azt a figyelmet, amely megilleti. A klímaváltozás és a környezeti szélsőségek egyre gyorsuló tendenciája szükségessé teszi az akár országokon keresztül ívelő együttműködést. Hogy David Attenborough szavaival éljünk, nem lehetünk elég radikálisak! Ha a lakosság számának megfelelő fát ültetünk településünkön, nagyon sokat tettünk, nemcsak a világméretű összefogás és előnyök jegyében, de saját közvetlen környezetünk megtartása és javulása érdekében is.
Az elkövetkező időben mérhetetlen jelentősége lesz a fáknak az ember életében. Eddig is volt, csak megtehette az ember, hogy elmegy mellette. Ma már nem teheti meg. Az egész emberiség túlélése függ a fáktól, de egy olyan kisebb ökológiai egység, mint a Szentendrei-sziget esetében is rendkívül meghatározó. Egy ilyen szigeten az elegendő fa olyan mikroklímát tud teremteni, amely szárazság idején is lehetővé teszi, hogy a növények, termények növekedni tudjanak. Egyszerűen szükség van rájuk. A projekt vezetője: Rónaháty Zsófia.
A Köszi, önkéntes! Egyesület idén nyári kincsvadászatot szervez a településen. Családokat-csapatokat várunk a játékra Szigeten innen és túl! Minden héten egy-egy sétát terveztünk, amelyek kiindulópontjai a település közterei. Az első heti kiindulópontot július 3-án hétfőn, majd az azt követő három hétfőn hirdetjük meg a Köszi, önkéntes! Egyesület Facebook oldalán és honlapján. A négy hét alatt összesen 12 „kincsesládát” kell megtalálni, amelyben két, az adott sétán látottakra vagy a környezetvédelemre vonatkozó kérdésre várjuk a válaszokat. Ezeket kérjük, írjátok a Kincsvadász menetlevélre, amely a Köszi, önkéntes! Egyesület Facebook oldaláról hamarosan letölthető! Minden kincsesládában egy apró ajándékot is találtok, ami a tiétek! Cserébe ti is tegyetek egy apró ajándékot a kincsesládába, hogy az utánatok jövők is örülhessenek! Minden kalandvágyó csapatot Kincsvadász oklevéllel jutalmazunk, és a rejtvényeket megfejtők között ajándékokat sorsolunk ki a játék végén! És most kezdődhet a tízezer lépés: egy, kettő… Jó kincsvadászatot kívánunk! A programot Pócsmegyer-Surány Önkormányzatának környezetvédelmi pályázata támogatja.
Csodás délutánt töltöttünk a Varázskert Levendulásban. Köszönjük a vezetést Marcsinak és Ferinek, akik egy értékes biominősítésű, családi fenntartású gyógynövénykertet hoztak létre a településünkön. Sok értékes információt kaptunk a levendula termesztéséről és feldolgozásáról és elképedtünk, hogy ebben mennyi munkájuk fekszik. Kaptunk finom levendulaszörpöt és csodásan éreztük magunkat!
Aki teheti, látogasson el hozzájuk, hisz nagyon közel van! Ne hagyjátok ki!
A Helyi Érték sorozatot Pócsmegyer-Surány Önkormányzatának környezetvédelmi pályázata támogatja.
Fotó: Topits Rita, Kapi Zoltán, Topits Judit
————————-
A sorozat többi alkalma:
Július 15-e, szombat 18 óra Vezetett séta Börzsei Bence faápolóval Surányban Jó és rossz gyakorlatok a faültetésben. Ha veszünk egy telket, miért NE azzal kezdjük, hogy kiirtjuk az összes fát?
Augusztus 12-e, szombat 18 óra Látogatás a Sólyom Vadmentőknél
Augusztusban: Biológiai fürkésző Dr. Kriska György professzorral (vízmintavétel a Dunából, a Duna virágok – kérészek megfigyelése) – későbbi időpontban pontosítunk, előreláthatóan augusztus 15-20 között. Helyszín: Pócsmegyeri Duna part
Augusztus 26-a, szombat 18 óra Látogatás Horváth András biokertjében
A programok ingyenesek. Támogató: Pócsmegyer-Surány Önkormányzatának környezetvédelmi pályázata
Jó és rossz gyakorlatok a faültetésben. Ha veszünk egy telket, miért NE azzal kezdjük, hogy kiirtjuk az összes fát?
Vezetett séta Börzsei Bence faápolóval – Helyi Érték 2. alkalom
Értékes délutánt töltöttünk Börzsei Bence faápolóval, akivel egy kis kört tettünk a Napsugár tér-Vízműsor-Vadvirág utca-Kiserdő-Mandula utca-Napsugár tér útvonalon. Rövid volt az útvonal, de Bence mérhetetlen, fákkal kapcsolatos tapasztalata okán sok fánál megálltunk és sok információt megtudtunk, a fák életéről, növekedéséről, a metszésről, karózásról, talajról, a fák betegségeiről és az általunk is tapasztalt mérhetetlen vízhiányról.
A végén „fakockákat” nézhettünk meg, azaz kivágott fák szeleteit, amelyekkel Bence a fák betegségeit demonstrálta.
A Helyi Érték sorozatot Pócsmegyer-Surány Önkormányzatának környezetvédelmi pályázata támogatja.
Fotó: Mwajas Kriszta, Topits Judit
A sorozat többi alkalma:
Augusztus 12-e, szombat 18 óra Látogatás a Sólyom Vadmentőknél
Augusztusban: Biológiai fürkésző Dr. Kriska György professzorral (vízmintavétel a Dunából, a Duna virágok – kérészek megfigyelése) – későbbi időpontban pontosítunk, előreláthatóan augusztus 15-20 között. Helyszín: Pócsmegyeri Duna part
Augusztus 26-a, szombat 18 óra Látogatás Horváth András biokertjében
Idén harmadszor is megrendeztük a surányi petanque bajnokságot a Hajós Alfréd Szabadidőparkban. 16 csapat nevezett a bajnokságra, amit végül a Damilkar csapata nyert. Díjuk egy egyedi dobozos petanque szett volt.
Köszönjük a díj felajánlásokat Gombás Jenőnek és Várnoki Mónikának a petanque doboz egyedi dizájnját! A résztvevőknek és a győztes csapatnak gratulálunk!
Köszönjük egyesületünk Maszlag Sportszakosztályának a bajnokság profi lebonyolítását!
A TESCO „Ön választ, mi segítünk” programján 200 ezer forintot nyertünk, a helyiek, kornyékbeliek szavazataival! Nagyon köszönjük mindenkinek, aki január-februárban egyesületünknek dobálta a zsetonokat a TESCO-ban. A pályázati pénzhez az AFIS Kft. és ifj. Tardi Tamás is hozzátette a maga támogatását.
Így kezdődtek a Liget téri csepegtető öntözés első ütemének munkálatai. Ebben az ütemben a belső kör és a Rózsa-Rózsa utcai külső kör növényeit (a Hajós Alfréd Szabadidőparkkal és a játszótérrel) tudjuk becsepegtetni. A munka legkényesebb része az út alatt a csepegtető csövek átjuttatása volt. Termetes kutatóárkot kellett ásni, hogy Bászler Béla kútfúró vízsugár segítségével átjuttassa az öntözőcsöveket a betonút alatt.
A projekt ötletgazdája: Kökény Ákos volt. Programvezető: Antmann István. A földmunkát Antmann István, Perjési Zoltán, Stepan George, Pethő Zsolt és Tichy-Rács Levente végezte. Nagyon köszönjük Bászler Bélának a szakszerű átfúrást! A munkálatokat Takács József műszakiosztály-vezető felügyelte.
Köszönjük az engedélyt az Önkormányzatnak. Hamarosan folytatjuk a munkát a második ütemmel, amit az egyesület finanszíroz.Terveink szeint még idén készen lesz, így a Liget tér belső és külső körének növényei folyamatosan vízhez jutnak.
31
Adó 1 %
Ne hagyja veszni adó 1 %-át!
Rendelkezzen javunkra, hogy építhessünk, szépíthessünk, szervezhessünk!
KÖZÖSSÉGI VIDEÓ A SURÁNYI JUHARFÁNKRÓL
Még október 1-ig lehet szavazni surányi Napsugár téri juharfánkra AZ ÉV FÁJA döntőjében!
https://evfaja.okotars.hu/dontosfak
Sokan méltattátok videófelvételen a közösségépítő fánkat, most Mwajas Kriszta összefűzte ezeket a gondolatokat!
Zene: Kerek zenekar, Illik a tánc…, Csoóri Julianna és Kálna Natália
A juharünnepen készült felvételek: Udvardy Olivér, zulucam.hu
2020-ban, amikor egy cég támogatásának köszönhetően az általunk gondozott Liget téren egyedi építésű pingpongasztalt állítottunk, az új fejlesztést a Hajós Alfréd Szabadidőpark 1. ütemének neveztük. Már akkor úgy gondoltuk, hogy továbbfejlesztenénk „a világ legkisebb szabadidőparkját”, egy közösségépítő petanque pályát álmodtunk. A 2. ütem támogatója: TESCO „Ön választ, mi segítünk” programja volt, aminek segítségével nemcsak a pályát tudtuk megépíteni, hanem napelemes lámpák, kerékpártárolók, padok és egy szép eredményjelző tábla is került a térre. Köszönjük az önkormányzatnak az engedélyt a fejlesztéshez! A pályát Antmann István tervezte. Famunka, festés, talajmunka: Antmann István, Kigyós Attila, Pethő Zsolt, Perjési Zoltán, Tichy-Rács Levente, Dobos Réka, Heleszta Márton és Gáspár, Szilvágyi Gábor, valamint Perjési Trisztán közösségi szolgálatos. Betonöntés: Stremeny Gábor. Eredményjelző tábla: Pethő Zsolt tervei alapján Várnoki Mónika. Mályvaültetés: György Erzsébet. Köszönjük Gombás Jenő alpolgármester úrnak a salak hozzájárulást! Faanyagok szállítása: Novák János, Horváth András. Köszönjük az önkormányzatnak és Koós Andrásnak a salakszállítást!
A pályát PZ (Perjési Zoltán) Köszi, önkéntes! Egyesületi társunk avatta, aki a következő gondolattal zárta a beszédét:
„Nekem két évvel ezelőttig a petanque-ról csak a Louis De Funes filmek halvány emlékképei ötlöttek fel éltes bácsikákkal, akik önfeledten dobálgattak a parkok minden szegletén. Egy, a hivatásommal évtizedekre visszanyúlóan egybeérett kifejezéssel élve „buta, bátor, jó közelharcos”-ként vettem részt a Hajós Alfréd Szabadidőpark 2. ütemének fejlesztésében. Nem negatív értelemben mondom, mert hitem szerint pontosan ebben van a Köszi, önkéntes! Egyesület és támogatóinak a tettrekészsége. Minden egyes aktivistája, ha kell „buta, bátor, jó közelharcos”-ként tégla a falban, de ha szükséges, akkor a falat összetartó habarcs, kohéziós erő, amelynek köszönhetően ereje többszörösen meghaladja önmaga statikus lehetőségeit.”
Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk..
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.