Rólunk

Alapítva 2016-ban

A Köszi, önkéntes! csoport 2016-ban szerveződött Pócsmegyer-Surányban élő és újonnan betelepülő lakosokból. Közterület tisztogatási tevékenységgel kezdtünk, szemétszedéseket szerveztünk az örökbefogadott utcákban. Programunkban sok gyermek is részt vett. Sokszor csatlakozunk az Országos Te szedd! mozgalomhoz.

2017 karácsonya óta CIPŐSDOBOZ AKCIÓT szervezünk és pénzadományt gyűjtünk, hogy abból élelmiszercsomagot vásároljunk helyi rászoruló családoknak.

2018-19-ben a surányi Liget térre fákat és több száz mályvát ültettünk. A növényeket azóta is gondozzuk, önkéntes locsolócsapatot szerveztünk. A „Facsemete számlálónk” már 1200 fölött jár!

2017-ben először adtuk ki a legaktívabb tagjainkak a KÖSZI, ÖNKÉNTES! DíJAT, akik különösen sokat tettek a környezetükért.

2019-ben informális csoportból egyesületté váltunk.

2020-ban TESCO pályázatból új piacasztalokat állítottunk a Napsugár téren, valamint a juharfánk bekerült „Az év fája” versenybe, a fa köré Surányi Juharünnepet szerveztünk.
2020 nyarán a surányi Liget téren befejeztük a Hajós Alfréd Szabadidőpark első ütemét, azaz egy saját készítésű kültéri pingpongasztalt állítottunk fel. 2021-ben továbbfejlesztettük a helyet és TESCO támogatásból petanque pályát építettünk, napelemes világítással, padokkal és biciklitárolókkal. 2021-ben a pandémia miatt minden rendezvényünket kültérre toltunk ki. Kincsvadászatot szerveztünk az unatkozó gyerekeknek, Költészet napi kültéri „Keresd meg a verset!” játékot hirdettünk, és a szokásos rajzpályázati kiállítást is kerítéskiállítássá szerveztük.
Az egyesület 2021 októberétől áttette székhelyét a tényleges tevékenységi területére, Pócsmegyer-Surányba.

Küldetés

A csoport közös szándéka a helyi környezet megóvása és közös programok szervezése.

Jövőkép

Egy összetartó helyi társadalom felé törekszünk, ahol a közösség tagjai figyelnek egymásra és az őket körülvevő környezetre.

Értékek

  • A helyi környezet megóvása
  • Helyi közösségépítés
  • Barátságos, segítő szándék